2018 / nov / 15

Sziasztok, kedves látogatóink!

Mint látjátok, felkerült a lapra a legújabb kinézet, amit Nat legutóbbi megjelenés képeiből készítettem el, azért erre esett a választásunk, mert gyönyörű a fotókon, és a színekkel próbáltam úgy játszani, hogy egy kicsit ünnepibb hangulata legyen, ha már közeleg a karácsony. Nem csak új külsőt kapott a lap, hanem új címet is. A Flaunt ugyanis néhány hónapja új szabályt vezetett be, ami azt jelenti, hogy napi 600 látogató utána lehet csak megtartani a domain címet, nekünk sajnos nem sikerült ezt a hatalmas számot teljesíteni, így a mai naptól kezdve, nathaliekelley.flaunt.nu címen értek el minket!

2018 / nov / 13

Néhány héttel ezelőtt számoltunk be nektek arról, hogy Nat részt vett egy fotózáson, a képeket pedig a saját házában készítették róla. Most végre nem kell tovább várnunk, hiszen a tegnapi nap folyamán kiderült, hogy a képek a ” A Conscious Collection” számára készültek, és nagy szerencsénkre sok csodás HQ képet kaptunk kedvencünkről. Összesen 12 db mesés fotó jelent meg.

1~43.jpg  

Ezenkívül színfalak mögötti képeket is kaptunk, így azt is megtekintethetjük, hogy miként zajlott a fotózás, illetve miként készült el kedvencünkkel az interjú is, ami igazán hosszú lett, de természetesen hamarosan lefordítva elhozzuk nektek azt is, hogy semmiről se maradjatok le!

Repost_28629~3.jpg  

2018 / nov / 07

Nat és Jordy múlthét óta Ausztráliában vannak, és természetesen egy kis pihenésre is sort kerítettek. Múlthét pénteken, azaz november 2-án, barátaikkal a Bondi Beach-re látogattak el, ahol remekül érezték magukat. Sajnos a pihenésüket megzavarták a fotósok, és készítettek néhány képet, és az sem zavarta őket, hogy kedvencünk félmeztelen napozott. Természetesen mi ezen képeket nem töltöttük fel a galériába, így csupán három képet tekinthettek meg.

51E3AF5000000578-0-image-a-36_1541128261132.jpg  

2018 / nov / 06

Végre eljött az amire már egy ideje várunk! Nat ismét részt vett egy eseményen, méghozzá a mai napon, a Melbourne Cup Day-en. Kedvencünk az eseményen szó szerint pezsgőben fürdött, hiszen Ő nyithatott ki egy kard segítségével egy hatalmas üveg, G.H Mumm pezsgőt. Szerencsére az eseményről már több kép is előkerült, a szórakoztató pezsgőnyitásról is, amit Nat nagyon élvezett. A galériába 20 darab kép került fel. Kedvencünk az eseményre egy fehér szoknyát, és egy fekete felsőt választott, hajában pedig egy gyönyörű, virágdíszes, csillogó dísz volt.

  

Természetesen a készülődésről,és magáról az eseményről Nathalie bőven posztolt közösségi oldalán, így nem kevés személyes képet is kaptunk, melyeket szintén a galériába tudok szokás szerint megtekinteni.

  

2018 / okt / 06

Nat és férje, továbbra is élvezik az ibizai kikapcsolódást, és új barátságokra is szert tettek. Egy percre sem unatkoznak, hiszen mindig akad valami program, esténként pedig bulizni szoktak. Az elmúlt napokban, ismét összegyűlt néhány adag kép, és természetesen videó is. Ezeket hoztuk most el nektek. Október 5-én pedig a születésnapja volt, ahol Jordan titokban meghívta Nat pár barátját. Erről is hoztunk pár képet és videót.

Illetve, kedvencünk megosztott velünk néhány olyan fotót, ami még Szeptember 20-án készült, az Edition hotel megnyitóján, és eddig még nem láthattuk őket. Érdemes meglesni a fotókat, mert Nat nagyon édes rajtuk.

   
   

2018 / okt / 01

Nat és férje továbbra is pihennek, és Ibizában gyönyörködnek és élvezik a nyaralás minden percét, ha minden igaz, akkor egész héten ott fognak még tartózkodni, így valószínűleg még sok csodás képet megosztanak velünk. Képekből, az elmúlt néhány napban sem volt hiány, hiszen folyamatosan osztották meg velünk instagramon őket. Volt, hogy kimentek a tengerpart napozni, vagy éppen a tengerhez közel vacsoráztak, este pedig sokszor jártak/járnak el bulizni. Most, 11 db új fotóval bővült a galéria. Illetve szokásunkhoz híven elhoztuk a videókat is.