április
07
2019

Miután véget ért Miamiban a pilot epizód forgatása, Nat és férje maradtak még pár napot és pihentek. Ezt követően pedig, néhány barátjukkal Tulumba utaztak, és jelenleg is ott pihennek. Természetesen erről folyamatosan osztanak meg velünk képeket.

Ám ez még nem minden! A Nagnata által megjelent két új szuper fotót kedvencünkről, valamint a boxos fotósorozat egyik képe is napvilágot látott.

SwiftSave_281129~0.jpg SwiftSave_281229~0.jpg SwiftSave_281429~0.jpg SwiftSave_281529~0.jpg
SwiftSave_28529~1.jpg SwiftSave_281329~0.jpg  
SwiftSave_281629~0.jpg   

március
31
2019

Elérkeztünk az utolsó márciusi adag Instagramos képekhez, illetve videókhoz is. Nat ezen a héten Miamiban tartózkodott, hiszen ott vettek fel néhány jelenetet az új sorozatának pilot részéhez, ezzel elvileg már véget is ért a pilot epizód forgatása, most már abban kell reménykednünk, hogy a csatorna berendeli a sorozatot. Természetesen a mostani képek nagy része Miamiban készült, de akadnak köztük olyan fotók is, melyek régebbiek, csak most posztolták Őket kedvencünkről.

A videókat is összeszedtük nektek, és elhoztuk azokat is, így egyben megtekinthetitek, amiket Nat és/vagy ismerősei osztottak meg velünk az elmúlt napokban.

   

március
27
2019

Mint láthattátok az utóbbi napokban csak az Instagram képek lettek elhozva. Ez azért történt mert a képeket mind a ketten gyűjtünk, a videókat pedig csak én és én rakom össze őket. Az időm viszont nem nagyon engedte, hogy foglalkozzak vele. De most végre sikerült feltölteni. Ezen kívül pedig újabb képeket is hoztunk. Illetve jó hír, hogy újabb fotósorozat készült tegnap Natról, amiről hamarosan be is számolunk majd nektek.

Repost_28329~16.jpg natkelley_1553478002_2007041414656763817_7332096.jpg Repost_28429~12.jpg Repost_28629~13.jpg

március
24
2019

Nat a pár napos New Yorkban való tartózkodás utána, a héten visszatért Atlantába, hogy tovább forgassa új sorozatának, a The Baker and The Beauty-nak a pilot epizódját. Ezen a héten nem igazán volt aktív Nat instagramon, így csupán csak néhány képet kaptunk most, melyek nagy része a múltheti Edition hotel nyitó hétvégi partyk egyikén készült. Illetve a forgatásokról is megosztott velünk egy fotót.

Repost_28529~12.jpg Repost_28829~10.jpg Repost_28929~8.jpg Repost_281029~8.jpg
Repost_28329~15.jpg   

március
17
2019

Így a hét utolsó napján, ismét egy vegyes adag hírrel jöttünk hozzátok. Először is, szerdán egy újabb képet töltött fel Nat, mely a the Baker and The Beauty második forgatási napján készült. Ezt követően New Yorkba utazott, hiszen hivatalos volt, az új Edition Hotel megnyitójára, ahol Jordy is vele tartott. Erről eddig egy darab hivatalos kép, és néhány személyes fotót jelent meg.

Fotósorozatokból sincs hiány! Újabb képek jelentek meg a Subbohoz kapcsolódóan, illetve az is kiderült, hogy New Yorkban Abbey Drucker készített róla egy fotósorozatot, melyből eddig egy darab kép jelent meg.

Repost_28329~14.jpg   
Repost_28529~11.jpg Repost_28729~9.jpg Repost~16.jpg Screenshot_20190316-011128.png
natkelley_53197058_252757635667715_9150200020915386151_n.jpg   
Repost_28829~9.jpg Repost_281029~7.jpg Repost_281129~5.jpg Repost_281229~5.jpg
Repost_28929~7.jpg   

március
13
2019

Nagy szerencsénkre most Nat körül nagyon felpezsdült az élet, hála a The Baker and the Beautynak, melynek munkálatai már javában zajlanak Atlantában. Az is kiderült, hogy a tegnapi nap folyamán elstartolt a forgatása is a pilot epizódnak. Sőt, Nat is megosztott magáról egy fotót, amin látszik, hogy karakterének egészen szőkés a haja, és hosszabb is, mint a Natnak. Ráadásul azt is megosztotta a követőivel, hogy a karaktere neve nem Noa Hollander, hanem Noa Hamilton lesz.

Ahogy beszámoltunk nektek róla, a hétvégére New Yorkba utazott, és ennek az volt a legfőbb oka, hogy haját szőkítsék és kapjon egy kis póthajat. Erről megosztott velünk egy szelfit, illetve nosztalgiázott is kicsit, hiszen az év eleji pihenéséről is posztolt egy képet.

Két újabb csodás fotó is elkerült, méghozzá a Suboo fotósorozatból, melyből már nagyon sokat elhoztunk nektek, és mind megtekinthető a galériánkban.

Amennyiben ez még nem lenne elé, van még egy szuper hírünk! Biztosan emlékeztek arra, hogy februárban Nathalie Rómába utazott, hogy részt vegyen a Bvlgari márka születésnapján, most pedig kiderült, hogy ebben az évben együttműködnek, ennek kapcsán pedig kaptunk is egy szuper képet. Remélhetőleg hamarosan még több kerül elő ebből a csodás sorozatból!

Örülök, hogy ebben az évben csatlakozom a @bulgariofficial családhoz. 💎 A #bzero1 20th évforduló kollekció darabjait viselem. 💎 – írta Nat a képhez.

Repost_28129~17.jpg  Repost_28329~13.jpg  
Repost_28229~15.jpg Repost~15.jpg  
IMG_20190310_231428_934.jpg natkelley_53410331_2399505190279387_7581664829687306022_n.jpg natkelley_53924529_393226374803877_5159007288129415578_n.jpg 
natkelley_54511945_1892783740833304_5173996369579453465_n.jpg