Nathalie Kelley Hungary Az első és egyetlen Nathalie Kelley rajongói odal
Nat Kelley Hu Köszöntünk a natkelley.hu. nevezetű oldalon. Mint az látható lapunk nem mással, mint a gyönyörű színésznővel,Nathalie Kelley-vel foglalkozik. Nat több filmben és sorozatban feltűnt már, de az igaz hírnevet a The Vampire diaries , hozta meg számára, ahol Sybilt alakított a 8.évadban. Ezt követően kapta megCristal Florestszerepét, a Dynasty című sorozatban.
jan08 2019

Instagram bejegyzések

Nathalie es Jordan továbbra is Ausztráliában pihennek, sőt úgy döntöttek, hogy nyaralnak kicsit. Első sorban voltak parti pikkniken, amit többször megismételtek, majd vízre mentek. Első körben egy idő után Nat már tengeri beteg lett, de aztán tánccal próbálta visszanyerni az egyensúlyát. Ezt követeően pedig egy helikoptert is vezettek. Ezekről természetesen sok képet és videót is megosztottak. Ezek között előfordulhat ismétlés is, ugyanis, vannak olyanok, amit mind a ketten megosztottak. De amikor megláttam, hogy ~70 videóról van szó, nem kezdtem el átválógatni őket.

   

jan04 2019

Január első bejegyzése

Nathalie a Szilvesztert ismét Sydney-ben töltötte, ahol férje és barátnői társaságában táncolt, ünnepelt. Jelenleg pedig Jordan és ő túrázgatnak, randiznak. Ezekről készült rengeteg kép és videó, amit most el is hoztunk nektek. Illetve xx megjelenésről két új képet is találtunk.

   

   

dec31 2018

Viszlát December!

Ez is eljött, újabb évet hagyhatunk magunk mögött. Te jó ég, még csak most kezdődött el a 2018-as év… Na mindegy is. Mivel Nathalie ismételten Sydney-ben ünnepli meg az új évet – és azt, hogy megismerte a férjét, úgy gondoltuk, már most elhozzuk az idei utolsó bejegyzést. Helyi idő szerint 14:00 -kor lesz Ausztráliában éjfél, szóval mi már most kívánunk mindenkinek Boldog új évet! 🙂 ♥

  

dec31 2018

Paparazzi képek

Rettentően boldogak vagyunk, hogy még idén tudunk hozni nektek paparazzi képeket. Sajnos, idén nem túl sok készült Nathalie-ról, de még éppen időben érkeztek meg ezek. Ismét egy strandolós adag.

  

Illetve hoztunk még pár képet, ami a Désordre butikban tett látogatáskor készült.

  

dec28 2018

Instagramos posztok

Az elmúlt hetek során már megszokhattátok, hogy egyelőre csak instagramos posztokkal tudunk nektek szolgálni friss gyanánt, hisz Nat jelenleg nem szerepel semmilyen sorozatban és filmben, de remélhetőleg ez hamarosan változni fog, illetve hiába jelent meg számos eseményen, ezekről nem jelentek meg képek. Viszont most újabb személyes fotókat gyűjtöttünk nektek össze, amiből láthatjátok, hogy kedvencünk újabb Désordre kollekciót viselt, illetve néhány közös fotót is kaptunk, melyen férjével látható, aki a napokban ünnepelte a születésnapját

  

dec25 2018

Költözés és Karácsony

Sziasztok! Csodás hírünk van. Drea támogatásának és mona töretlen segítségének hála végre kaptuk az új címünket. Az oldalunk immáron a natkelley.hu címen is elérhető. 🙂

Ezen kívül kívánunk mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket! ❤

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nathalie Kelley fansite 🇭🇺 (@natkelleyfans) által megosztott bejegyzés,