Nathalie Kelley Hungary Az első és egyetlen Nathalie Kelley rajongói odal
Nat Kelley Hu Köszöntünk a natkelley.hu. nevezetű oldalon. Mint az látható lapunk nem mással, mint a gyönyörű színésznővel,Nathalie Kelley-vel foglalkozik. Nat több filmben és sorozatban feltűnt már, de az igaz hírnevet a The Vampire diaries , hozta meg számára, ahol Sybilt alakított a 8.évadban. Ezt követően kapta megCristal Florestszerepét, a Dynasty című sorozatban.
Már21 2018

Infúzióval riogatott Nathalie

Szegény Nathalie-nak, nem elég, hogy pénteken elvesztette legújabb kis kedvencét, Pepinót, még le is betegedett. Kedden és szerdán is infúzióval jelent meg a forgatásokon. A rajongók máris elhalmozták jókívánságokkal, amit ő rögtön meg is köszönt. Azóta már kicsit jobban érzi magát és boldogan videózta magát a kis Fritzivel, aki természetesen az ablakban lebzsel. Tudom, hogy úgy sem fog leugrani! – írta viccesen Nat.

natkelley_marcujkp_28329.jpg natkelley_marcujkp_28629.jpg natkelley_marcujkp_28429.jpg

Már17 2018

The Bustle Booth fotósorozat

Mikor Nat februárban New Yorkban járt, a The Bustle Booth készített vele egy fotósorozatot, illetve egy interjút is. Ez tegnap jelent meg a Bustle Booth honlapján. Az interjú elég hosszú, és a fordítása még folyamatban van, de amint elkészültünk vele, azonnal megosztjuk veletek. Most elhoztuk nektek az a két képet, amit az interjú tartalmaz, illetve az egyik képen egy rövid kérdezz-felelek is látható, ezt már lefordítva is megtekinthetitek.

750e377b-f6ec-4438-96bb-e26d32f96a6f-natkelly-heroimage.jpg 30935a0f-d3fd-4cf0-8e86-8d493aa3482b-bustlebooth_nat_kelly.jpg 750e377b-f6ec-4438-96bb-e26d32f96a6f-natkelly-heroimage.jpg

Alany:
Nat Kelley

Milyen kávét szoktál rendelni?
Kávét soha. Mindig hamvaskéreg gomba és golyóálló tea keverékét.

Mi a kedvenc filmes idézeted, amit sokszor használsz?
” Kérlek, szólíts anyunak ” – a Dynastyben mondtam

Mi volt a kedvenc meséd gyerekkorodban? 
Babar az elefánt 🙂

Írd le a valóságshow-kat egy szóval:
A legrosszabbak

Milyen megoldatlan TV-rejtély az, ami még mindig kísért? 
Sikerült-e valaha megoldani ” A gyilkosság”- ot

Ki az a híresség, aki a példaképed? 
Cate Blanchett

Ki volt az első sorozat crush-od? 
Grant Show ( Jake – Melrose Place)
Most pedig Ő a férjem a képernyőn!

Mi az amit akarsz, hogy az emberek rólad mondjanak? 
Azt, hogy egy őrült gyerek vagyok.

Egészítsd ki a mondatot. A 2000-es években született generáció legismertetőbb jele:
Iphone függőség

Rajzold le, hogy mik a kedvenc emoji ikonaid.
😱🍆🔥

Már16 2018

Nathalie Pepinót gyászolja

Szomorú hírt osztott meg velünk Nathalie néhány perccel ezelőtt közösségi oldalán. Mi is beszámoltunk arról, hogy Fritzi mellé érkezett egy másik cica is, akit szörnyű helyről mentettek ki, és úgy került kedvencünkhöz. Pepino tegnap este egy komplikáció miatt elhunyt. 

Összetört szívvel közlöm, hogy Pepino tegnap este elhunyt egy műtéti komplikáció miatt. Csak egy hetet volt velem, de ezalatt az idő alatt annyi mindent tanított nekem, a szerelem transzformatív erejéről és az élet törékenységéről. Egy apró kis cica, és mégis a legnagyobb tanítóm. Köszönöm Pepino, hogy egy rövid, de szép hétre eljöttél hozzánk. Remélem könnyű a lelked. Lelkeink újra találkozni fognak, ebben az életben, vagy egy másikban. ? Szeretünk. Nat és Fritzi

Kérdésünkre válaszolva, Nathalie elárulta, hogy mivel a pici Pepino ivartalanítva volt, így nem reagált jól az érzéstelenítésre/altatásra (anesthesia). De már egyébként is nagyon beteges volt, mert az előző gazdái szörnyen rosszul tartották. Attól, hogy ráerőltették, hogy patkányt egyen, a gyomra is kilyukadt (stomach punctured).

Már15 2018

Instagramos bejegyzések

Nathalie továbbra is előszeretettel használja instagram fiókját, ahol képeket is videókat is mindig megoszt velünk. A nyaralás még nagyon elevenen élhet benne, hiszen újabb képeket osztott meg a mexikói pihenésről. Szerelme is osztott meg erről képeket, aki egyébként már visszatért Ausztráliába. Illetve, ha minden igaz Nathalie még márciusban ki szeretne jutni Jordanhoz.

28430591_1572396059535952_62519094443769856_n.jpg 28750857_970144503141393_7684106082100183040_n.jpg 28436482_208895999665869_2930810787150692352_n.jpg

Természetesen nem csak a nyaralásról posztol kedvencünk, hanem a mindennapjairól is. Egyik este, új kolléganőjével, az Alexis-t alakító színésznővel ült össze, de az új kis kedvencéről, Fritzi kistestvéréről, Pepinóról is posztolt közös képet.

28430627_1781740492129221_1619252337593810944_n.jpg 28434727_180482822573168_8553290472196407296_n.jpg 28750998_2034677130120467_8391833172546945024_n.jpg

Természetesen videó összeállítással is érkeztünk, melyek leginkább a cicákról tartalmaz videókat, akik úgy látszik egyre közelebb kerültek egymáshoz. Fritzi végre engedi, hogy Pepino velünk aludjon – hangzik el. Igen, Fritzi kezd megbékélni vele, hogy nem egyedül van. Pepino neve egyébként uborkát jelent és Nat saját bevallása szerint azért adta ezt a nevet, mert tetszik neki, ahogy mások kiejtik. Valamint azokkal a ruhákkal is találkozhatunk, amiket Nat a Dynasty utolsó részeiben fog viseli. Egy tegnapi videóból az is kiderült, hogy tegnap kezdték az évadzáró epizód összeolvasását. Hogy lesz a második évad, még nem lehet tudni.

Már11 2018

Dynasty: 1×16 és 1×17 képek és ismertető

Pénteken végre visszatért a sorozat a képernyőre, így szinte folyamatosan jelennek meg az új részekhez kapcsolódó dolgok. Most a 16, illetve 17.részhez kerültek elő képek, illetve az ismertetők is. A 16.részt jövőhét pénteken láthatjuk, a 17.epizódot pedig Március 30-án.

1×16: Poor Little Rich Girl:
A hirtelen Carrington halál után, Blake viselkedése arra készteti Cristalt, hogy merész döntést hozzon a házasságukkal kapcsolatban. Fallon bosszúja Jeff-fel arra kényszeríti a lányt, hogy támaszkodjon a ál-férjére Liam-re. Miután Steven feldolgozza nagyapja mocskos múltját, eldönti hogy mivel is akar ő foglalkozni a jövőben.

1x16.jpg 1x16.jpg 1x16.jpg

1×17: Enter Alexis:
Alexis érkezése feszültséget okoz az egész Carrington családban. Miután a Nagypapa végrendeletéből kiderül, hogy Alexis vagyonra tett szert, Fallon be akarja bizonyítani, hogy az anyja keze van a dologban. Eközben Cristal próbálja távol tartani Alexist Blaketől és a ingatag házasságoktól.

1x17.jpg 1x171.jpg 1x17.jpg

Már10 2018

Megérkezett Pepino

Ismét elérkezett az Instagramos poszt ideje. Elhoztuk nektek a friss képeket és videókat. Azon kívül hogy Nathalie otthoni pihenésről és forgatási szünetekről posztolt, illetve kapott egy videót, amin a barátja és a legjobb barátnője találkoztak, a legnagyobb magánéleti híre az, hogy Fritzi kis tesót kapott. Egy édes, hat hónapos kiscicát, Pepinot mentett ki olyan emberek karmai közül, akik patkányok elfogására használtak, de közben egyáltalán nem tartották őt jól – dolgoztatták, de etetni és ápolni, már teher volt. Az elején persze Fritzi nem igazán örült az új kisfiúnak, de aztán lassan már kezdte elfogadni őt.

natkelley_28428408_196899627737376_6843162094112604160_n.jpg natkelley_28156281_205619636688696_2413251727445721088_n.jpg natkelley_28751598_1973540539564908_8664503504955506688_n.jpg