június
30
2020

Júniusban nem igazán volt aktív Nat. Legalább is, magáról nem igazán posztolt. Ő is aktívan részt vett a #BlackLivesMatter-ben és az ezt követő dolgokban. Kampányolt a Folk Medicine mellett tehát, hogy mennyire erősnek és jónak tartja a népi gyógymódokat. Nem egy bejegyzése volt arról, hogy nem csak a testnek, de a világnak is jó, ha valaki kevesebb húst fogyaszt. Többször kihangsúlyozta, hogy ő senkire nem akarja ráerőltetni e vegetáriánus életformát, de egyszerűen nem tudja megállni, hogy ne tegye közzé azokat a csodálatos dolgokat, amiket talál róla. Illetve hozzátette, hogy neki is nehéz volt az átállás, hiszen általában húst evett hússal. Azt is megjegyezte, hogy ha valaki nem akar vegetáriánus lenni, teljesen megérti és senki felett nem ítélkezik, de csak próbálja ki az ember, hogy nem eszik húst a hét minden napján, a szervezetünk ezt meghálálja.

jun_28629.jpg jun_28529.jpg jun_28429.jpg jun_28129.jpg

június
12
2020

Nathalie májusban több aktivista bejegyzése mellett időt szakított arra is, hogy pár képet töltsön fel magáról, a macskáiról, anyák napján felköszöntötte az anyukáját és a nagymamáját is. Emellett pedig pár színfalak mögötti képet is megosztott a The Baker and the Beauty-ból. Illetve a stáb egy nagy közös nyaralására is képekkel emlékezett vissza. Nat a vegetáriánus élet mellett döntött és elhatározta, hogy ameddig csak teheti nem vesz új ruhákat – a Föld védelmének érdekében és hogy a gyerekmunka ellen tiltakozzon.

maj_281229.jpg maj_281529.jpg maj_282229.jpg 27a86c8ac7156fe3c048faeac50cc26a.jpg

május
06
2020

Nathalie ismételten live-ban volt. Ezúton a ruhákkal kapcsolatban folytatott beszélgetést.

május
03
2020

Nat Kelley mostanában többször is adott élő közvetítést. Beszélgetett már Victorral és Deannel is. Most pedig Daviden volt a sor. Illetve egyik nap egy kínai bőrfeszesítő masszázs eszközt, Gua Sha, bemutatott, hogy kell használni.

április
17
2020

Nathalie – magyar idő szerint – hajnali háromkor ismételten élőben volt. Dean Georgaris volt a sztárvendégje a The Baker and the Beauty készítője. Ezt a videót hoztuk most el nektek. Több minden elhangzik a videóban, kitérnek Daniel és Vanessa karakterére is, de pár mondatban a legfontosabbak Noával kapcsolatban:

  • Dean szerint nem lehet elmondani azt, hogy pontosan mit keresett Noa karakterében, de tudta, hogy az valami olyan, amit nem lehet megjátszani. Ha szembe jön vele az igazi tudni fogja. Ügyeljen az imidzsére, de legyen azért talpraesett és bevállalós. _Menjen be a férfi mosdóba, ha úgy van kedve!_ – tette hozzá viccesen.
  • Grant Bowler fogja alakítani Noa apját és Dean azt mondta, amint meglátjuk őt, azonnal tudni fogjuk, miért olyan Noa, amilyen.
  • Beszéltek arról, hogy várható-e, hogy Noa és Daniel összeházasodnak és gyermekük lesz. A hosszadalmas válaszból azt lehetett leszűrni, hogy nyilván egy szép nagy happy endet akarnak adni nekik, de a gyerek egy nagyon komoly felelőség és hatalmas döntés. Jelenleg, ahogy ismerjük Noát, nem biztos, hogy el tudjuk őt képzelni, mint anya. Hiszen folyamatosan pörög és utazik. Az hogcs csak úgy eltűnik a nyilvánosság elől az nem az ő stílusa. _Noa nem csak Daniel-é!_ – felelte Nat. Szóval, maximum a sokadik évadban egy erős személyiségfejlődés után.

április
15
2020

Nathalie még a sorozat előtt live-ban volt Victorral, ezt a videót hoztuk most el nektek. Illetve sajnos azt, hogy ki fogja fordítani a sorozatot még nem tudjuk. Nagyon reméljük, hogy elvállja valaki.